Sóvárgás

Pasizási tanácsok
huszonötödik fejezet

– Légyszi, köszönd meg a nevemben Jace-nek, hogy utánanézett Brandonnak – mondta Caroline, miközben a taxiban ültek és a Vibe felé tartottak.
– Nagyon kedves volt tőle. Szörnyen érzem magam, hogy egyáltalán erre kértelek, de Ted óta görcsbe rándul a gyomrom, valahányszor megtetszik valaki, tudod?
Mia megszorította barátnője kezét.
– Majd elmúlik, kicsim. És abból, amit Jace kiderített, úgy tűnik Brandon szorgalmas, becsületes srác.
És ami a legfontosabb: egyedülálló és egyedül is él.
Caroline arcán látszott, mennyire megkönnyebbült, és egyre izgatottabb lett, ahogy közeledtek a klubhoz.
– Köszi, ez sokat jelent számomra. Majd meglátjuk, hogy alakul, nemde?
Mia elmosolyodott, miközben a taxi lassított. Este kilenc múlt, és fárasztó munkanap volt mögötte. Szívesebben töltötte volna az estét Gabe-bel, a lakásán. Csendesen megvacsoráztak volna, aztán élvezik az estét. Utálta magát, amiért hazudott Gabe-nek a programjáról. Nem mintha olyan nagy valótlanságot állított volna, de nem volt őszinte hozzá. Félt bevallani neki, hogy bulizni megy. Attól tartott, hogy majd nem engedi el.
Nem mintha nem ment volna el ennek dacára. De volt egy szerződésük – jaj, de gyűlölte már ezt a szót is. Gondolni sem bírt arra az átkozott papírkötegre. Nem azért, mert bánta volna a kapcsolatukat, hanem azért, amit a szerződés jelentett. És főleg azért, amit nem… Egyszerűen csak nem akart vitatkozni Gabe-bel. Nem pasizni készült, hanem egy kicsit szórakozni a lányokkal, és egy kicsit együtt lógni velük. Ez értékes luxusnak számított, mióta Gabe átvette az irányítást az élete fölött.
Megértette, miért aggódik érte Caroline. Ő is aggódna, ha valamelyik barátnője belemenne egy olyan kapcsolatba, amelyben minden idejét a pasijával tölti, kizárva az életéből minden mást. Nem tartaná egészségesnek.
Talán a kapcsolatuk Gabe-bel nem is volt egészséges. Az biztosan nem volt az, hogy érzelmileg ennyire függött tőle. A szakadék felé tartott, és tudta, hogy ha elveszti a lába alól a talajt; nagyobb szüksége lesz a barátaira, mint valaha, hogy túlélje. Már ezért sem zárhatta ki őket az életéből.
De bármilyen is volt a viszonyuk Gabe-bel, tudta, hogy erre vágyik. Mindig is ez után sóvárgott. Nem szépítette a helyzetét. Pontosan tudta, mi lehet a vége. Addig is minden pillanatot, sőt minden másodpercet élvezni akart, amit még vele tölthet. Túléli, ha Gabe felbontja az egyezséget. Vagy talán ebben nem volt őszinte magához? Nem volt egészen biztos abban, hogy túl tudja-e tenni magát azon, ha Gabe elhagyja.
– Megérkeztünk! – szólt Caroline.
– Föld hívja Miát! Mia pislogott, és látta, hogy Caro már kiszállt a taxiból. A zsebébe nyúlt, pénzt vett elő, kifizette a fuvart, aztán kiszállt ő is. Chessy, Trish és Gina már ott vártak rájuk a klub előtt, melynek képbejáratáig hosszú sor kígyózott. Körbevették Miát, megölelték és ujjongva üdvözölték. Mia nevetett az őt elárasztó szeretethullámon, és lassan enyhült a szorongása. Jó kis este lesz! Nem is baj, hogy egy éjszakát külön tölt Gabe-től. Túlságosan is könnyű volt elveszni abban a párhuzamos valóságban, amelyet Gabe teremtett kettejüknek. Ez végre valóságos volt. Itt voltak a barátai, ez volt az igazi élete.
Ideje volt, hogy végre lazítson, és kiengedje a gőzt egy estére. Caroline a VIP-bejárat felé terelte őket. Mia akkor látta meg Brandont. Magas, tagbaszakadt férfi volt, kopaszra borotvált fejjel, és a bal fülében apró gyémánt fülbevalóval. De ahogy Caróra pillantott, már nem a kidobók fenyegető, szúrós tekintetével nézett, hanem rajongó kiskutyaszemekkel. Láthatóan elolvadt Carótól, és Mia már egyetlen pillanatra sem kételkedett abban, hogy a pasi halálosan odavan a barátnőjéért. Brandon beállt a sor elé, aztán intett nekik, hogy bejöhetnek. A zsebéből előhúzott egy köteg VIP-belépőt, és mindegyiküknek átnyújtott egyet. Az utcazajtól nem hallhatta, mit mondott Carónak, mikor odahajolt hozzá. Csak azt látta, hogy Caro elpirult, és csillogó szemmel nézett fel rá. Szelíden visszamosolygott Caroline-ra, aztán betessékelte őket a bejáraton.
– Nagyon dögös a pasid, Caro! – jelentette ki Chessy, miután bementek. Gina és Trish is bólogatott, miközben szemükkel már a tömeget pásztázták a zsúfolt klubban. A falak szinte remegtek a basszus lüktetésétől. A hatalmas tánctér is tömve volt. A klubnak modern elektrohangulata volt, az asztalok alatt és a bárpult szegélyén színes neoncsövek világítottak, a padlón és a zene ütemére mozgó testeken lézerfények táncoltak.
– Azt javaslom, csapjunk bele a buliba! – kiabálta túl a zenét Trish.
– Klassz a zene, lehet táncolni, van pia, és remélhetőleg horogra akad pár jó pasi is.
– Benne vagyok! – vágta rá Chessy.
– Én is! – kontrázott Gina. Mindannyian Miára néztek.
– Gyerünk! – mondta ő is. A lányok ugrándoztak örömükben, aztán belevetették magukat a tömegbe, hogy megkeressék az asztalt, amelyet Brandon foglalt nekik. Caroline félrehúzta Miát, és a füléhez hajolt.
– Ma este Brandonnal megyek haza. Nem gond? Haza tudsz menni egyedül? Azt mondta, majd hív neked egy taxit.
Mia felhúzta a szemöldökét.
– Biztos vagy benne, Caro? Caroline bólintott.
– Már jó ideje dumálgatunk. Nem azt mondom, hogy rögtön le is fogok feküdni vele. De ellentétes műszakokban dolgozunk, és eddig még nem volt időnk egy kicsit kettesben maradni.
– Menj csak. De légy óvatos, oké?
Caroline válaszképpen elmosolyodott.
Megtalálták az asztalukat, rendeltek italt, és várták, hogy a pincérnő kihozza. A zene vad ritmusa átjárta Mia testét, és észrevétlenül elkezdett mozogni rá. Chessy is csatlakozott, és pár perccel később már saját kis táncterük volt az asztal mellett.
Mielőtt még a pincérnő visszatért volna az italokkal, megjelent két srác, és csábos mosollyal flörtölni kezdtek Trishsel és Chessyvel. Mia szándékosan az asztal mögé húzódott, és a táncolókat figyelte. De nem akarta, hogy valaki is kiszúrja magának, és aztán kínos leszerelési jelenet következzen, ezért inkább elfordította a fejét. A padlót bámulta, és a lábával dobolta az ütemet.

Pár perccel később kihozták az italukat, és a két srác eltűnt. Caroline tósztra emelte a poharát.
– Igyunk erre a frenetikus estére! – kiabálta. Koccintottak, és felhajtották az italukat. Egész este táncoltak, miközben a pincérnő folyamatosan kép2hozta ki nekik az italokat. Éjfél körül Mia már meglehetősen spicces volt. Tudta, hogy nem bírja olyan jól az alkoholt, mint a barátnői, ezért lassított. Chessy fogott egy pasit, aki árnyékként követte egész este. Úgy ment utána, mint egy kiskutya, és gondoskodott róla, hogy a lányok megkapják, amire csak vágytak.
Nem sokkal később megjelent Brandon, és félrehívta Carót. Miután elment, Caroline szélesen mosolygott, szeme ábrándosan csillogott. Látszott rajta, mennyire fellelkesíti az új kapcsolat ígérete. Ilyenkor még minden olyan szép és izgalmas… Mia örült a boldogságának. Caro megérdemelte, hogy végre jó dolgok történjenek vele az utolsó, rémes kapcsolata után. Talán Brandon lesz számára az igazi?
Hajnali kettőre Mia már alig állt a lábán, és meglehetősen be volt csípve. Mivel Caroline Brandonnal ment haza, miatta már nem kellett maradnia. Félrevonta, és szólt neki, hogy hazamenne. Chessy és a többiek még a tánctéren ropták, és mindannyian találtak partnert, akivel el voltak foglalva. Ők sem fogják már hiányolni.
– Szólok Brandonnak, hogy hívjon neked egy taxit, és kikísérünk – mondta Caroline túlkiabálva a zenét. Mia bólintott, és Caroline eltűnt a tömegben. Pár perccel később megjelent, kézen fogva Brandonnal, és Mia követte őket a kijárathoz. Brandon intett az egyik kint várakozó taxinak, aztán amikor eléjük gördült, kinyitotta Miának az ajtót.
– Holnap hívlak – mondta Caroline búcsúzóul.
– Légy óvatos, és érezd jól magad – hagyta meg neki Mia. Caroline elmosolyodott, és becsukta az ajtót. Mia bediktálta a címét a sofőrnek, aztán hátradőlt az ülésben. Még mindig forgott vele a világ, pedig már fél órája nem ivott egy kortyot se. A telefonja zümmögött, mire elhúzta a száját Hajnali kettő múlt! Ki az ördög küld neki sms-t ilyenkor?
Elővette a mobilját a zsebéből. Egész este rá se nézett, most viszont pislogott a meglepetéstől, mikor meglátta, hogy több mint egy tucat nem fogadott hívása volt. Mindegyik Gabe-től. És fél tucat sms. Az utolsót pár másodperce küldte.


HOL A FENÉBEN VAGY?

Bár egy sms-ből nehéz megfejteni a hangsúlyt, pontosan látta maga előtt, hogy Gabe majd' felrobban a dühtől. A többi üzenetben is azt tudakolta, merre jár, és hogyan jut haza.
Basszus! Most hívja fel? Baromi késő volt – vagyis korán –, de Gabe nyilvánvalóan még ébren volt és iszonyú mérges volt rá, vagy aggódott érte, vagy mindkettő egyszerre.
Majd válaszol az üzenetére, ha hazaért. Akkor legalább megírhatja neki, hogy egész idő alatt otthon volt.
A taxi hamar a lakásához ért, mivel ezen a hajnali órán szinte egyáltalán nem is volt forgalom. Kifizette a fuvart, és kiszállt. A lába ingatag volt, és meg is szédült j egy kicsit.
A taxi elhajtott, és mikor megfordult, hogy elinduljon a bejárat felé, megpillantotta Gabe-et. Elállt a lélegzete, a pulzusa felgyorsult, az alkohol meg kavargott a gyomrában, amitől elfogta a hányinger. Gabe ott állt a háza előtt és nagyon ingerültnek tűnt. Gyors léptekkel igyekezett felé, szeme sötéten, fenyegetően villogott.
– Hol a pokolban voltál? Miért nem vetted fel a telefont, és miért nem válaszoltál az üzeneteimre se? Van fogalmad róla, mennyire aggódtam érted?
Mia dülöngélve állt előtte, Gabe pedig káromkodott, aztán megragadta a karját, nehogy eldőljön.
– Seggrészeg vagy – mondta mérgesen.
Mia a fejét ingatta, de megszólalni sem bírt.
– Ne-em is – dadogta végül.
– De igen! Gabe a karjánál fogva bevonszolta az épületbe, miközben a portás tartotta nekik az ajtót. A liftben kivette a kulcsot Mia kezéből, és rácsapott a gombra.
– Tudsz egyáltalán járni? – kérdezte, és szúrós szemmel nézett Miára.
Mia bólintott, bár már nem volt egészen biztos benne. A térde remegett, és egyre erősebb lett a hányingere. Az arca elsápadt, a homlokán gyöngyözött a veríték.
Gabe megint káromkodott, amikor kinyílt a liftajtó. A nyakába vette Mia kezét, és átkarolta a derekát. Az oldalához szorította, úgy kísérte az ajtóhoz. Villámgyorsan kinyitotta, aztán betolta rajta Miát, majd becsapta az ajtót, és a fürdőszobába sietett vele. Még épp időben. Mia gyomra végleg fellázadt, és az utolsó pillanatban sikerült a vécé fölé hajolnia.
Gabe összeszedte a haját, és hátrafogta a tarkójánál, hogy ne lógjon az arcába. A másik kezével simogatta a hátát, hogy megnyugtassa. Nem szólt egy szót se, amiért Mia nagyon hálás volt, miközben kihányt mindent, ami a gyomrában volt. Mikor enyhült végre a görcs, Gabe egy pillanatra elengedte. Bevizezett egy kéztörlőt, majd gyöngéden megtörölgette vele a homlokát és az arcát.
– Mégis mi a fenét gondoltál? Tudod, hogy nem bírod az alkoholt – jegyezte meg. Mia szipogott, és Gabe mellkasára hajtotta a fejét. Becsukta a szemét, és mélyeket lélegzett. Csak le akart feküdni. Még mindig szédült, pedig már rengeteget hányt. Nem is értette, hiszen nem ivott sokat. Vagy mégis?
Az egész este homályosnak tűnt. Táncolt egy kicsit. Iszogatott. Még egy kicsit táncolt. Vagy még egy pár pohárkával ivott?
– Szeretném megmosni a fogam – motyogta.
– Biztos vagy benne, hogy megállsz a lábadon?
Mia bólintott.
– Addig megcsinálom az ágyad, hogy lefekhess.
Gabe kiment a fürdőszobából, a gyomrát még mindig görcsbe rántotta a méreg. De még a dühénél is erősebb volt a félelem, amelyet még mindig érzett, mert a csontvelőjéig hatolt. Ha Mia nem lett volna ilyen részeg, ott helyben elfenekeli felelőtlen, gyerekes viselkedéséért.
Lehúzta az ágytakarót, megigazította a párnákat és felhajtotta a takarót, hogy Mia le tudjon feküdni. Ha nem lenne ilyen rosszul, most rögtön hazavinné a lakására, és addig ott tartaná, míg el nem repülnek Párizsba. Visszament a fürdőszobaajtóhoz, de nem hallott semmilyen neszt.
– Mia? – kérdezte, aztán benyitott. Csóválta a fejét a látványon, ami fogadta. Mia a földön ült, a vécé előtt. Karjával a vécét ölelte, és a vécétetőre ráborulva beájult. Sóhajtva lehajolt érte, a karjába vette, és bevitte a hálószobába.
Letette az ágyra, hogy levetkőztesse. Aztán ő is alsógatyára vetkőzött, és bebújt mellé. Magához ölelte Miát, és a karját a feje alá csúsztatta. Holnap reggel alapos fejmosást fog kapni tőle, akár másnapos, akár nem.

Csajozási tanácsok

fel